Csapatunk

A Fact Intézet humánpolitikájának legfontosabb célja, hogy a kiváló minőségű, áraiban azonban versenyképes szolgáltatásokhoz biztosítson hátteret. Ennek megfelelően öt szakérből álló "csapatunk" a gazdaság és társadalomtudományok területén szinte minden feladatot meg tud valósítani.

Csapatunk minden tagja több diplomával rendelkezik, német és angol nyelveken beszélünk.

Munkatársaink közül mindenki rendelkezik szociológus végzettséggel, egy-egy fő marketing, illetve pr szakértő, de van köztünk olyan, akinek néprajzi, orvosi, romológiai, vagy állam- és jogtudományi diplomával is van. Szakértőink komoly szakmai tapasztalatokat mondhatnak magukénak.

Az Intézet vezetői több mint 20 éves tudományos-, illetve piackutatói múlttal végzik a vállalkozás szakmai irányítását, vezetik kutatásainkat. Ma már fiatalabb kollégáink is elismerésre méltó kutatási, tanácsadói, illetve kommunikációs gyakorlatot szereztek.

Senior kutatóink nemzetközi elismerést vívtak ki maguknak. A '90-es években szakértőként tevékenykedtek a WHO koppenhágai központja mellett. A Fact Intézet igazgatója Bécs város Önkormányzata meghívott tanácsadója volt. Tudományos igazgatónk az Európai Bizottság Health and Consumer Protection Directoriate-Generale mellett működő Working Party on Lyfestyle bizottság tagja.

Szakmai erősségeink különösen az összetettebb feladatok esetén mutatkoznak meg.

Tudásunk frissen tartása érdekében nagy súlyt fektetünk szakértőink folyamatos továbbképzésére, mert ez a feltétele annak, hogy minőségpolitikánkban megfogalmazott célunknak - "csak a legjobb elég jó" - eleget tudjunk tenni. Folyamatos továbbképzésünket 2007-2008-ban a TÁMOP keretében elnyert támogatás is segítette. A TÁMOP támogatása segítségével munkatársaink nyelvtudását fejlesztettük, illetve egy munkatársunk trénertanácsadói képzését finanszíroztuk.

A tágabb csapat - a network

A Fact Intézet munkatársainak szakértelmére támaszkodva megbízásaink döntő többségének üzleti partnereink igényeit maradéktalanul kielégítve eleget tudunk tenni. Előfordul azonban, hogy egyes megbízások esetén szükségessé válhat további szakértők bevonása is a feladatok megoldásába.A Fact Intézet működésének több mint egy évtizede alatt felépítettük külső szakértőinknek azt a hálózatát, melyre a minőségi követelmények maradéktalan teljesítése mellett ilyen esetekben is támaszkodhatunk.

A network-öt alkotó szakértőink - egyetemeken, kutató intézetekben, illetve a gazdasági életben dolgozó kitűnően képzett szakemberek valamennyien - korábbi közös munkáink során már bizonyították alkalmasságukat.

Szakértőinknek ez a hálózata megsokszorozza Intézetünk szellemi kapacitásait, ezzel együtt azonban lehetővé teszi azt is, hogy szolgáltatásainkat kedvező áron kínálhassuk ügyfeleink számára.